kentenichhaz.png
kentenichhaz2.png
tillhaz.png
kapolna_tavaszi_vagott.jpg

A magyar Schönstatt Mozgalom központja Óbudaváron található, egy apró faluban a Balaton-felvidéken, Zánka és Nagyvázsony között, melyet közösségi közlekedéssel nem is olyan egyszerű megközelíteni.
1985-ben itt tartották az első családnapokat. A közösség növekedésével párhuzamosan fokozatosan fejlődött és fejlődik az óbudavári központ is.

2005. április 2-án Márfi Gyula érsek atya felszentelte az óbudavári Schönstatt-kápolnát, amely a Németországban, Schönstattban található Ősszentély pontos mása (bővebben). A kápolna körül megépült a képzőközpont is, amely helyszínt ad a közösség számos programjának és ahol zarándokok vagy kirándulók is szállást kaphatnak. Találhatók itt előadótermek, étkező és konyha, szálláshelyek. A központ környezetében van egy játszótér is a gyermekek számára.

A kápolna a kezdő- és végpontja a Házaspárok útjának is. Ez egy kb. másfél kilométeres tematikus út 15 állomással, melynek végigjárása során a házasság korszakait és fordulópontjait gondolhatjuk át. A Házaspárok útja 2007-es felszentelése óta az ország több településén, valamint külföldön is számos helyen alakítottak ki hasonló tematikus utat az óbudavári minta alapján.